Vagy mi... "Decision Making in Public Policy", na ezt fordítsa le valaki frappánsan. Nem mintha az eredeti annyira frappáns lenne.

Amúgy a tematika sem derült ki sokkal könnyebben, az első óra a definiálatlan alapfogalmak definiálgatásával telt... Nem volt túl meggyőző. Az egyik sráccal aztán beszéltük is, hogy ez egy ilyen " verbális tudomány", semmi haszna, szócséplés az egész, biztosan jól meg lehet élni belőle, mint az újságíróknak.

Témák, amelyeket körüljártunk ebben a részben (értsd: meg nem válaszoltunk): Hogy keletkezik a politikai napirend, mi kerül fel, és miért akkor? Milyen megoldások kerülnek elő a problémák felmerülésekor, hogyan érhető el döntés a kérdésben, és mi befolyásolja a végrehajtást? Hazudik-e, manipulál-e a statisztika? (a Joel Best: "Damned Lies and Statistics" című könyv alapján, ajánlom mindenkinek, elég vicces ÉS tanulságos)

Aztán áttértünk 4-5 óra tájékán a menedzsment tanulmányokból már ismert döntés pszichológia részre, az már konkrétabb volt, de csak másodlagosan vonatkozott a közpolitikára. Merthogy minden vezetőt és szakértőt sújt a magabiztosság, az előítéletesség, a becslési hiba, a heurisztika, stb. átka. Volt néhány szintén MBA-król ismerhető gyakorlat, ahol az ember szembesül a korlátaival, meg rájön, hogy csapatban igenis hatékonyabb, mint egyedül, ha betartja a játékszabályokat. Na, már csak ezek miatt is minden politikusnak vizsgakötelezettséget írnék elő...

Itt tanító néni belelkesült, ezt a részt élvezte. Amikor elővezette a racionális és naturalisztikus iskolák közötti különbséget, akkor rájöhetett, hogy a tavalyi silabusz alapvetően megteszi, de valójában mégsem: 90. perc körül feladta a levezetést arra hivatkozva, hogy olvasott néhány hónapja egy témába vágó anyagot, ami meghaladja az épp elmondottakat, és inkább folytassuk jövő órán, addigra átnézi (a maradék részben tartalékból előkapott idevágó gyakorlatokkal szórakoztattuk egymást). 

És a következő órán valóban szintetizálta érthetően a friss irodalommal is kiegészítve a témát. Ez azért meggyőző volt. (Mert ugye nem az a kókler, aki hibázik, hanem aki nem vallja be - mondom erre én.)

Szóval maga a tárgy szerintem ebben a formában nem túl egyenszilárd, még ha a témák szükségesek is minden vezetőnek, a politikához keveredőknek is. Teljesen megerősítette azt a hitvallásomat, hogy a felkészült vezető a versenyszférában és az állami szektorban ugyanúgy kell megállja a helyét. A politikus, na, az egy másik szakma... (de ezt inkább a poén kedvéért írtam, nem biztos, hogy igaz!...)  

Ez az óra nem is ezért maradt emlékezetes, hanem a jó fej tanár és a módszertana miatt. Mindegyik tanár a saját stílusa szerint dolgozik, kár is lenne ellene erőlködni. De itt a tanárnak szerintem sikerült értelmesen alkalmaznia egy csomó hasznos pedagógiai eszközt:

- Minden órára egy-két oldalas olvasó naplót kellett írni. Tehát a kötelező olvasmányok (heti egy-két könyvnyi!!!!) alapján egy saját élményt, tapasztalatot leírni. Biztos, hogy nem olvastam volna el az összes anyagot, ha nem kellett volnaírni (még így sem), illetve amiről írtam, azt biztosan megértésig olvastam.

- Minden óra előtt bejegyzést kellett tenni a blogba az intraneten (nyilván mindenki az olvasónaplója alapján írt egy bekezdésnyit, legalábbis én biztos).

- Az óra első felén az elméleti felvezetés ment előadásszerűen, diákkal. De azért interaktívan, tehát például a megfelelő blogbejegyzéseket belefűzve hozta testközelbe az elmondottakat. Meg vitákat is generált közben az elmondottakról.

- A blogokra külön is kitért a tanító néni, a kiválaszottakat meg kellett magyaráznia az írójának, a többiek meg kritizálhatták. Ez is segítette a pontosabb megértést, mert első olvasásra nyilván félreértettünk pár dolgot, és ezek is bekerültek a válogatásba, nem égetési céllal.

- Első néhány óra után aztán rendszeressé váltak a feljebb említett gyakorlatok is, ahol jellemzően csoportban dolgoztunk, aztán minden csoport megosztotta a tapasztalatait a többivel.

- Két önálló döntéselőkészítési memót kellett kellett írni megadott témában az elképzelt szakpolitikai vezetőknek, megcsillantva elemzői képességeinket.

- A végén 3-4 fős csapatokban kellett egy nagyobb elemzést csinálni tetszőleges, de valós közpolitikai kérdésben (mi pl. az űrrepülő program leállításáról szóló Bush döntést elemeztük - nem az én ötletem volt, de nagyon szórakoztató volt: igazi, rövidtávú választási érdekből hozott végrehajthatatlan, ám nagyon költséges hülye politikai döntés volt...). 12-15 oldalas anyagot kellett leadni, és 20 perces prezentációban pedig bemutatni.

- A záródolgozat pedig egy szintén 10-12 oldalas esszé volt arról, hogyan kell jó közpolitikai döntést hozni. Nem volt olyan könnyű összehozni értelmesen, mint ahogy az kiderül az elején leírtakból... (Megint nem részletezem az értékelésemet, de úgy tűnik, azért sikerült...)

A kurzus savát-borsát pedig az adta, hogy ezeken az órákon röhögtünk a legtöbbet. Nyilván a tanár is laza volt és fiatal, jó humorral. De a diákok többsége adta meg az alaphangulatot.

Kiderült, hogy az egyetemnek van egy keretmegállapodása a Védelmi Minisztériummal, és ők minden évben adnak 20-25 diákot erre a képzésre. Ezek a diákok jellemzően katonák, akik vagy a seregen belül, vagya a minisztériumban a képzés után lépnek előre a ranglétrán, jellemzően washingtoni beosztásba.

Na, ezek a srácok és csajok azért kicsit elütnek az általános graduate képzésben résztvevő entellektüelektől... Úgy látszik, a katona humor a világ minden részén hasonló, és itt nyilván a legjobb szeletét kaptuk, hiszen mégiscsak a katonaság krémje iskolázódik be ide. Republikánusok szivatták a demokratákat, iowaiak a texasiakat (lehet, hogy a kékvérűeknek máshol vezet a karrierje, ezek a srácok tényleg szegény családból származó vidékieknek tűntek), helikopteres a gyalogost, stb.

Szóval ez az összetétel jónéhány fontos tónussal egészítette ki az amúgy is színes vitákat. Valahol van értelme az itteni egyetemek felvételi kritériumokaiban erőltetett "minden rétegből legyen reprezentáns" politikának. (Mégha gyanítom, itt az állami megrendelés volt is a fő érv, nem a pedagógiai szempontok...)