Exchange Visiting in Washington

Vagy mi... "Decision Making in Public Policy", na ezt fordítsa le valaki frappánsan. Nem mintha az eredeti annyira frappáns lenne.

Amúgy a tematika sem derült ki sokkal könnyebben, az első óra a definiálatlan alapfogalmak definiálgatásával telt... Nem volt túl meggyőző. Az egyik sráccal aztán beszéltük is, hogy ez egy ilyen " verbális tudomány", semmi haszna, szócséplés az egész, biztosan jól meg lehet élni belőle, mint az újságíróknak.

Témák, amelyeket körüljártunk ebben a részben (értsd: meg nem válaszoltunk): Hogy keletkezik a politikai napirend, mi kerül fel, és miért akkor? Milyen megoldások kerülnek elő a problémák felmerülésekor, hogyan érhető el döntés a kérdésben, és mi befolyásolja a végrehajtást? Hazudik-e, manipulál-e a statisztika? (a Joel Best: "Damned Lies and Statistics" című könyv alapján, ajánlom mindenkinek, elég vicces ÉS tanulságos)

Aztán áttértünk 4-5 óra tájékán a menedzsment tanulmányokból már ismert döntés pszichológia részre, az már konkrétabb volt, de csak másodlagosan vonatkozott a közpolitikára. Merthogy minden vezetőt és szakértőt sújt a magabiztosság, az előítéletesség, a becslési hiba, a heurisztika, stb. átka. Volt néhány szintén MBA-król ismerhető gyakorlat, ahol az ember szembesül a korlátaival, meg rájön, hogy csapatban igenis hatékonyabb, mint egyedül, ha betartja a játékszabályokat. Na, már csak ezek miatt is minden politikusnak vizsgakötelezettséget írnék elő...

Itt tanító néni belelkesült, ezt a részt élvezte. Amikor elővezette a racionális és naturalisztikus iskolák közötti különbséget, akkor rájöhetett, hogy a tavalyi silabusz alapvetően megteszi, de valójában mégsem: 90. perc körül feladta a levezetést arra hivatkozva, hogy olvasott néhány hónapja egy témába vágó anyagot, ami meghaladja az épp elmondottakat, és inkább folytassuk jövő órán, addigra átnézi (a maradék részben tartalékból előkapott idevágó gyakorlatokkal szórakoztattuk egymást). 

És a következő órán valóban szintetizálta érthetően a friss irodalommal is kiegészítve a témát. Ez azért meggyőző volt. (Mert ugye nem az a kókler, aki hibázik, hanem aki nem vallja be - mondom erre én.)

Szóval maga a tárgy szerintem ebben a formában nem túl egyenszilárd, még ha a témák szükségesek is minden vezetőnek, a politikához keveredőknek is. Teljesen megerősítette azt a hitvallásomat, hogy a felkészült vezető a versenyszférában és az állami szektorban ugyanúgy kell megállja a helyét. A politikus, na, az egy másik szakma... (de ezt inkább a poén kedvéért írtam, nem biztos, hogy igaz!...)  

Ez az óra nem is ezért maradt emlékezetes, hanem a jó fej tanár és a módszertana miatt. Mindegyik tanár a saját stílusa szerint dolgozik, kár is lenne ellene erőlködni. De itt a tanárnak szerintem sikerült értelmesen alkalmaznia egy csomó hasznos pedagógiai eszközt:

- Minden órára egy-két oldalas olvasó naplót kellett írni. Tehát a kötelező olvasmányok (heti egy-két könyvnyi!!!!) alapján egy saját élményt, tapasztalatot leírni. Biztos, hogy nem olvastam volna el az összes anyagot, ha nem kellett volnaírni (még így sem), illetve amiről írtam, azt biztosan megértésig olvastam.

- Minden óra előtt bejegyzést kellett tenni a blogba az intraneten (nyilván mindenki az olvasónaplója alapján írt egy bekezdésnyit, legalábbis én biztos).

- Az óra első felén az elméleti felvezetés ment előadásszerűen, diákkal. De azért interaktívan, tehát például a megfelelő blogbejegyzéseket belefűzve hozta testközelbe az elmondottakat. Meg vitákat is generált közben az elmondottakról.

- A blogokra külön is kitért a tanító néni, a kiválaszottakat meg kellett magyaráznia az írójának, a többiek meg kritizálhatták. Ez is segítette a pontosabb megértést, mert első olvasásra nyilván félreértettünk pár dolgot, és ezek is bekerültek a válogatásba, nem égetési céllal.

- Első néhány óra után aztán rendszeressé váltak a feljebb említett gyakorlatok is, ahol jellemzően csoportban dolgoztunk, aztán minden csoport megosztotta a tapasztalatait a többivel.

- Két önálló döntéselőkészítési memót kellett kellett írni megadott témában az elképzelt szakpolitikai vezetőknek, megcsillantva elemzői képességeinket.

- A végén 3-4 fős csapatokban kellett egy nagyobb elemzést csinálni tetszőleges, de valós közpolitikai kérdésben (mi pl. az űrrepülő program leállításáról szóló Bush döntést elemeztük - nem az én ötletem volt, de nagyon szórakoztató volt: igazi, rövidtávú választási érdekből hozott végrehajthatatlan, ám nagyon költséges hülye politikai döntés volt...). 12-15 oldalas anyagot kellett leadni, és 20 perces prezentációban pedig bemutatni.

- A záródolgozat pedig egy szintén 10-12 oldalas esszé volt arról, hogyan kell jó közpolitikai döntést hozni. Nem volt olyan könnyű összehozni értelmesen, mint ahogy az kiderül az elején leírtakból... (Megint nem részletezem az értékelésemet, de úgy tűnik, azért sikerült...)

A kurzus savát-borsát pedig az adta, hogy ezeken az órákon röhögtünk a legtöbbet. Nyilván a tanár is laza volt és fiatal, jó humorral. De a diákok többsége adta meg az alaphangulatot.

Kiderült, hogy az egyetemnek van egy keretmegállapodása a Védelmi Minisztériummal, és ők minden évben adnak 20-25 diákot erre a képzésre. Ezek a diákok jellemzően katonák, akik vagy a seregen belül, vagya a minisztériumban a képzés után lépnek előre a ranglétrán, jellemzően washingtoni beosztásba.

Na, ezek a srácok és csajok azért kicsit elütnek az általános graduate képzésben résztvevő entellektüelektől... Úgy látszik, a katona humor a világ minden részén hasonló, és itt nyilván a legjobb szeletét kaptuk, hiszen mégiscsak a katonaság krémje iskolázódik be ide. Republikánusok szivatták a demokratákat, iowaiak a texasiakat (lehet, hogy a kékvérűeknek máshol vezet a karrierje, ezek a srácok tényleg szegény családból származó vidékieknek tűntek), helikopteres a gyalogost, stb.

Szóval ez az összetétel jónéhány fontos tónussal egészítette ki az amúgy is színes vitákat. Valahol van értelme az itteni egyetemek felvételi kritériumokaiban erőltetett "minden rétegből legyen reprezentáns" politikának. (Mégha gyanítom, itt az állami megrendelés volt is a fő érv, nem a pedagógiai szempontok...)

Ez volt az egyértelmű választás a tárgyak közül. Etika a Public Policy tanszéken! Végre kiderül, hogy létezik-e etikus politikus! :) Ezt nem hagyhattam ki.

Tanárválasztás nem túl könnyű, de aztán ráakadtam egy prof-ra, aki matematikusként/ statisztikusként kezdett, egyértelmű volt, hogy ő az én emberem. Amikor az első órán megjelent, és gyors beszéddel, lelkesedéssel, de a teoretikához való nyilvánvaló szerénységgel nekilátott a jól előkészített, ám spontánul levezetett vitának, amit a diákok által felvetett témákból kreált, akkor megnyugodtam. Ő is, amikor valóban képes volt az előkészített slide-jai alapján lezárni a vitát egy alapos áttekintéssel, hogy akkor az eddig elhangzottakat fogjuk elemezni a félév során (merthogy minden témára sikerült provokálnia észrevétlenül egy-egy hozzászólást valamelyikünktől).

Ekkor kezdtem el biztos lenni, hogy megerősödik az eddig is egyértelmű álláspontom, hogy a fizetős felsőoktatásnak megvan a maga előnye a minőségben. Aztán erről beszéltünk is etikai oldalról, persze nem egy egyszerű kérdés ez sem, de hogy kell magánegyetem, és fizetős oktatás is, az biztos. És szerintem továbbra is lényegesen jobb lenne, ha a nem magán egyetemeken is lenne diákhozzájárulás, mert valóban megrendelővé teszi az embert. Máshogy állítottam össze az órákat, hogy a pénzemet tettem fel, máshogy osztottam be az időmet, ott voltam minden órán, elolvastam előre majdnem minden irodalmat, és elvártam a tanártól, hogy a pénzemért felkészült legyen, és ne késsen az óráról. És ez a profizmus süt is az egész egyetemből. A többiek elbeszélése alapján nem is Georgetown specifikus ez, hanem tényleg a fizetősséghez, sőt a minél magasabb tandíjhoz kötődik.

Na de etika: ténybeli újdonság értéke a tanultaknak nulla. Ez rosszul hangzik, de én örültem, mégiscsak kellemetlen lett volna ennyi idősen szembesülni értékrendbeli hiányosságokkal...

Ellenben elemzési keretet, fogalomhasználati gyakorlatot, személelet tágítást, nézőpontokat igencsak adott. Összességében az egyik legérdekesebb óra volt. Nagyon jó olvasmányok Mill-től a fekete kisebbség pozitív diszkriminációjának ellentmondó elemzéséig mindenféle.

Az egyik legizgalmasabb könyv: Francis Beckwith, Defending Life: A Moral and Legal Case Against Abortion Choice, Cambridge University Press, 2007. Nem is az abortuszellenesség védelme miatt, hanem az érvelés minősége, alapossága miatt. Egyszerűen így kellene minden kérdést körbejárni, ez a szakmai minőség az elfogadható. És ettől még persze sok minden vitatható benne, hiszen értékrendjeink különbözőek. De a konzisztencia elvárható lenne, legalább az értelmiségtől.

Érdekes apróság, hogy itt az "értelmiség" fogalma nem jött elő egyik órán sem. Ha valami hasonló vita jött elő, akkor esetleg populista nézetként aposztrofálták a pórnép többségi álláspontját, de nem megkérdőjelezve annak képviseleti érvényességét. Tehát hogy a politikusok bizony a tévének kell játszanak. Az értelmiség megfelelője pedig az elitizmus, ami nem kifejezetten pozitív fogalom itt sem, még az elit egyetemen sem. Kellenek szakmai alapon dolgozó politikai elemzők, de nem lehet elszakadni a társadalom értékeitől, véleményétől, elvárásaitól. De ez a Döntéselmélet óra, majd ott tovább.

Nem lenne etikus beidéznem a teljes silabuszt - hehe -, de azért a lényeg, hogy mi is folyt fél évig. Milyen értékek lényegesek a közpolitikában (pl. egyenlőség, szabadság, igazság, biztonság, hatékonyság)? Milyen értékrendek szerint szokás vitatni ezen értékek súlyát, viszonyát? Milyen intézményi választások befolyásolják az értékválasztást (pl. piac, demokrácia, autoritás)? Milyen érvelési metódusok segítik a vitát (pl. utilitarianism, deontology, casuistry)? 

És mindezt folyamatos gyakorlásban. A félév során három kisdolgozatot kellett leadni kötött szószámmal, adott témában, pro és kontra érveléssel. Egy kiselőadást kellett tartani, két embernek vitázva a kiadott témáról (nekem pl a pakisztáni robotrepülős bombázás ellen kellett érvelnem). És az órák is végig interaktívak voltak az elején leírtak szerint. 

Tanár kreativitása: egyszer Kolumbia most leköszönt és erős vitákat kiváltó elnöke, President Uribe volt a vendég. Egy másik spontán ötlettel pedig az osztályt elvitte a National Press Association Fehér Ház melletti szentélyébe, ahol a lobbipénzek hatásáról volt kerekasztal vita. Ezek azért maradandó élmények.

(Kapott jegyeket nem részletezem, nem csak velem született szerénységem miatt, hanem mert bonyolult... De mindenesetre az arcom nem esett össze az egyik legelfogadottabb egyetemen anyanyelvűekkel való küzdelmem eredményeitől! :) )

Szóval milyen a híres "Ivy Club" (=elitista) egyetem? A legrégebbi katolikus egyetem az USA-ban, a jezsuita szentély, ami ül Washington felett, és őrzi a tudományt? 

Hát elsőre tényleg félelmetes. A hegytetőre érve, a nagykapun besétálva egy Harry Potter tanoda előtt áll az ember, azelőtt pedig egy jezsuita szobra néz szembe. Ebből még akármi is lehet... De aztán továbbsétálva feltárulnak a moderebb részek, a parkok az elmaradhatatlan mókusokkal, az amerikai focipálya. Nagyon szép hely, még ha a középen fekvő temető egy kicsit szokatlan is. Aztán nyár vége felé a diákok is előkerülnek, és ezzel a tartózkodásnak is vége szakad, megtelik élettel az egész hely. 

Azért mire elindul az iskola, addigra persze elég sok minden történik a beiratkozás végett. Komoly adminisztráció, de nem rosszabb, mint itthon. Mondjuk nem is jobb, ami engem meglepett. Nem összekötött adatbázisok miatt hatszor kell megadni az adataimat. Mindent személyesen kell intézni, pedig elvileg minden online megvan. De azért csak körbe kell járni a campust, mire minden összeáll (pl. belépőkártya, egészségbiztosítás, vízumra pecsét, tandíj befizetés, órarend).

De azért online is sok minden működik. Például van belső levelező rendszer és intranet. Csak az intraneten keresztül lehet például a beiratkozást és a tandíj fizetést lebonyolítani. Persze emberi segítséggel nem nehéz megkerülni a merev online rendszert, de ránézésre a 15000 diákból rajtam kívül ez keveseknek jutott eszébe. Tehát a rendszer azért működik. 

Beiratkozáshoz elérhető két héten keresztül az összes meghirdetett tárgy részletes leírása, a tanár életrajza, az órák ideje és helye a félévben, meg pár feltétel (pl. szükséges előtanulmányok, szakokhoz rendelt tárgyak). Két hét nem is árt, mert van pár száz választási lehetőség. Mondjuk jogi és orvosi tárgyak nélkül is marad százon felül jócskán, amiben persze még irodalom meg tánc is benne van, dehát végülis ez a Graduate School of Arts and Sciences.

Credit alapon megy az elszámolás, egy teljes szemeszteren át tartó tárgy általában 3 credit. Minimum 9, maximum 20 credit teljesítendő egy szemeszterben. Minimum 12 fizetendő is azonban, így nemigen választ 9-et senki. És mivel creditenként számolódik a tandíj, ezért többet sem vállal általában a többség. De mint később kiderül, nem is igen bírná a jólélek szusszal. Én azért ötöt vállaltam, de ebből kettő negyedéves volt, 1,5 credittel.

Szóval rendesen össze van rakva a rendszer összességében. A körbejárkálás miatt legalább az első órára már ismerős helyen készülődik az ember, tudja, hol van a mosdó, hol lehet kávét venni (az ugye nem hiányozhat a kézből séta közben! - ez tényleg elképesztő, hogy mindig isznak valamit, és általában kávét vagy cukros üdítőt...), és már otthonosan készül az új tudás beszippantására.

 Első gondolat és félelem is rögtön: ez csak egy kommersz alkalom a pénzköltésre, az édességipar hajtja. Nem szabad résztvenni, mert nincs mögötte tartalom, jelentés, a gyerekek csak az alkalmazkodást látják benne, meg csokival tömik magukat, ráadásul drága is. 

Ehhez képest nagyon jó buli volt. 

Persze a gyerekek már hetekkel korábban megkezdték a felkészülést. Persze a reklámokban is látható volt már, meg a kirakatokban is hamar megjelentek a külsőségek. De az iskolai beszélgetéseikből hamar felvették, hogy itt valami izgire kell készülni. Sőt, előbb tudták, hogy "trick-or-treat", mint én.

De persze minden utcai felületes beszélgetésnél is megkapták a kérdést: "Na, mi leszel Halloweenkor?"

Szóval a dolog valójában kikerülhetetlen. Ez akkor dőlt el vélgegesen, amikor kiderült, hogy az iskolábanis lesz előző pénteken tanítás után nagy jelmezes felvonulás. Innentől beindult a gépezet, meg kellett venni a két jelmezt (nindzsa és vámpír lett...), és akkor már a többi készülődés is beindult.

Mi a jó benne? 

Egyrészt az iskolai rendezvény színvonalas volt, nem volt versengés, de minden gyerek végigvonulhatott a "félelemetes" jelmezében az összes szülő előtt, és a tanárok is beöltöztek, ami nyílván tetszett a kölköknek is. Amúgy az iskola kérte, hogy ne legyen igazán félelmetes jelmez, ami Halloween jellegéből fakadóan nem magától értetődő, mégis jól megoldotta nagyjából mindneki. Volt csontváz, zombi is, de nem a félelmetes meglepetés volt a döntő.

Másrészt pedig a Trick-or-Treat is valódi közösségi esemény lett a környéken, de szerintem nagyjából mindenhol az lehet. Ez ugye arról szól, hogy sötétedés után a kölkök jelmezben, falkában becsöngetnek a házakba, és "Trick or Treat" felkiáltással édességet követelnek, vagy különben mindenféle rosszaságot követnek el. A lakók pedig az ajtó feletti villany felkapcsolásával jelzik, hogy oda be lehet-e csöngetni, másrészt pedig a ház elejét jól berendezik pókokkal, szellemekkel, sejtelmes fényekkel, sírokkal, miegymással. És csoki küblikkel várják a gyerekeket. (mondjuk az tényleg döbbenet, hogy az éves fogyasztás fele erre az időre esik... persze szerintem nálunk meg karácsonyra). Persze nappal is ment a dolog, mert a legtöbb boltban is cukorkás tállal várták a jelmezes gyerekeket...

Szóval itt a nagyváros közepén azt hittem, ilyen nincs. Mint hogy otthon sincs húsvéti locsolás a városokban, mert úgysem ismer senki senkit, minek vicceskedjenek a gyerekekkel, és ráadásul hánnyal. Itt viszont a townhouse dívik, tehát tényleg lehet az utcán házról házra járni, és ez ugye térben is behatárolja a teljesítőképességet, tehát csak a környékbeli kölyköket kell ellátni, lemegy az egész két óra alatt, egy mosolyt mindenkinek megérnek az aranyos jelmezek és vidám gyerekek. Az ismeretlenül összeverődő gyereket kísérő szülők meg közben beszélgetnek, ami szintén jó dolog. 

Amit csak messziről láttunk, viszont nyilván jó, hogy rengeteg felnőttparti is van, beöltözős, utcán mulatozós, házibulis. Mint a szilveszter, csak jelmezesebben.

Hogy sokat költenek rá az emberek? Az ötlettől függ, itt is volt - igaz, nagyon kevés - saját készítésű jelmez. Nyilván ezek a legjobbak. Amúgy meg a piac azért nem rossz rendszer: 40 dollárba került nekünk a Halloween. Ennyit megér egy jó buli, ami három napig tart.

Hogy otthon ebből mi működhet, mert index alapján már otthon is terjed, azt meg írjátok meg ti.

 Mindig a megfontoltságom miatt hallgatok, hát most nem várom meg, amíg átgondolom. Íme a mai benyomásaim, lehet kritizálni.

Erősen gondolkodom, hogy mi az igazi különbség az otthoni meg az itteni választási kampány között.

Mert azonosság van, az nyilvánvaló. Itt is két párt alázza egymást. Itt is belépnek szatelit egységek, akik még keményebben megmondják, és persze némi fenyegetést is jelentenek az adott oldalnak: ha sikerül, akkor le is szakadnak, azt jól önállósodnak az eredeti haszonélvező kárára.

Itt sem derülnek ki a programok különösebben, megy a hülye ígérgetés, és az átlátszó "mindent megteszek, de az ellenség úgysem hagyja" típusú félrebeszélés. Mindenki a médiának beszél. 

A különbségek mégis beszédesek a két kultúra között.

Megengedettek a negatív reklámok. Ez a kormányzó munkahelyeket tett tönkre, mindig Bush-sal szavazott, kétszer emeltette a saját fizetését, lobbi céghez ment dolgozni az előző ciklusa után évi 2m-ért. Közben peregnek a hatásvadász képek a háttérben. Biztos túlzó, de azért nem kevésbé informatív, mint minden képviselő saját pozitív ön- és jövő képe. Nekem bejött.

Mindenki (mármint az általam érdekesnek gondolt értelmiségi körökben) örül az általános gyakorlatnak, hogy félidőben ellensúly képződik a végrehajtó hatalommal szemben. Ez persze megnehezíti a kormány dolgát, de hát neki már csak az a dolga, hogy megmagyarázza a tevékenységét. Amúgy is az első évben újít minden Elnök, utána már csak pofozgatja az elindított ügyeket, és reagál a világra (aminek 80% US belföld, persze). Ez az ellensúly pedig ráadásul azt is biztosítja, hogy a folyamatok nagy része tovább fog menni a következő választás után is, merthogy már most kialakulnak a koalíciók a témákban.

(Nem akarok belemenni az USA politikai rendszer elemzésbe, mert bonyolult, én sosem értettem, pedig néha utánanéztem. Most kezdem kapiskálni, a hozzám hasonló nem igazán érdeklődőknek a lényeg:

Itt ugye kétévenként van választás, mert a szenátus és a Képviselőház jó felét ilyenkor választják, a másik felét meg az elnökkel egyszerre. Ezért gyakori, hogy a kiábrándult választók félidőben a kongresszus - ez a szenátus meg a képviselőház  együtt -, de leginkább a House többségét az Elnök ellenzékének adják. A Képviselőházban pedig helyi képviselők ülnek, nem pártlistások, tehát nincs pártkötelezettség a szavazásnál, sokszor van átszavazás a helyi vagy egyéb lobbi érdekeknek megfelelően.)

Tehát, még a demokratáknak is természetes, ha nem is örvendetes, hogy széllel szemben kell. Szeretik Obamát, de nem sikerült annyira jól, hogy most ne kelljen még keményebb csatákban továbbmenni. Nehézkes? Hát persze, de majd az lesz a Republikánusoknak is. Hatékonytalan? Persze, de legalább van kontroll és van választói akarat. Miben lenne egy kevésbé demokratikus rendszer hatékonyabb? Ki tudja, mert ha nem ellenőrződik, akkor éppen a korrupcióban is lehet. Annyira nem bízunk a mégannyira patrióta sajátjainkban sem, hogy ne legyen rendszerszerű fék beépítve a túlkapások ellen. Dehát túlkapások így is vannak (Watergate, háborúk, stb)!! Na ja, de ki is derül, és igazságot is szolgáltatunk némi fáziskéséssel, de biztosan. [ez két tanórának a kissé sarkított eszenciája, nem általános, de nem is egyedi vélemény.]

Mindenkit érdekel a választás, nagy ügyekről is szól (egészségügy, afgán háború, és mindenekelőtt a gazdasági válság), mégsem érződik igazi feszültség még itt a fővárosban sem. Senkinek nem jelent egzisztenciális félelmet a választás, pedig elég nagy takarítás van, ha változik a leosztás. De nem kriminalizálják, ami nem kriminális, és mindenki dolgozhat a szakmájában tovább, még ha a politikát választotta is a szerencsétlen. De különösen, ha közpolitikai szakmája van, hiszen a szakmai etika kidobja a nem odavalót a sajátjai alatt is, nem politikától függően. Legfeljebb nem döntéshozói szinten maradnak, de nem is lesznek ördögök.

Friss infó a kampányfinanszírozásról. Persze ez csak a populáris prezentáció, ennél sokkal több adat érhető el az érdeklődőknek kötelezően online módon. Arról éppen vita mindig van persze, hogy mennyire fedik a valóságot az adatok, mi marad ki a szabályozásból, és nyilván van is ezzel tennivaló. De hogy ez a magyartól fényévekre lévő nyilvánosság csak segíthet a tisztánlátásban, az meggyőződésem.

Ez azért nagyon más.

 Mit lehet tanulni tömegsport terén Amerikától?

Sokat gondolkodtunk két apartmanház között, melyikbe költözzünk. Az egyik  közelebb van az egyetemhez meg a metróhoz, a másik szebb környezetben, boltokkal körülvéve. Mindegyik mellett rengeteg érv, mikor melyik járótávolság a fontosabb, stb. Aztán végülis a fő érv az lett, hogy az egyik gyakorlatilag a tűzoltóság mellett áll, és azt nem lehet kibírni, mert itt percenként van riasztás.

Ez a saját élményünk volt a májusi egy hetes felderítő utunkon. Ez az, amit például nem lehetett volna az internetről kikeresni. De még a helyiekkel beszélgetve sem igen merült volna fel, mint ahogy nem is emlékszem, hogy előjött volna a kiutazásunkig. Aztán májusban, elnézve az amúgy gyönyörűen csillogó, vörös és króm monstrumokat, rákérdeztünk, hogy miért jár ennyit a tűzoltóság. Kiderült, hogy együtt vannak a mentőkkel, és minenhova együtt is mennek. Akár rosszullét van, akár tűz, akár macskamentés, egy tűzoltó és egy mentő minimum ott lesz. Ez nem tűnik éppen hatékonynak, de a történelem azért segít megérteni (ettől még lehetne persze optimalizálni).

Mivel az USA-ban gyakorlatilag minden fából épült, ezért a tűz fenyegetését nagyon komolyan veszik. Ez a gyakorlat nem szűnt meg a nagyvárosokban sem, hiszen bár a nagy épületek azért betonból vannak, azért köztük ott vannak ma is a faházacskák is. A lényeg, hogy a tűzoltóság nagy úr, ráadásul jellemzően nem is állami szervezet, és a mentők is ők (jellemzően, de ebben elég nagy a sokszínűség).

És jól döntöttünk. Azóta is rendszeresen csodáljuk a gyerekjátékként túlcicomázott, mindenhol villogó, az elején még pörgettyűvel is rendelkező króm óriások mérhetetlen ricsajjal járó vonulását mindenfelé. De jól válaszottunk, éjszaka minket nem zavar. 

Kivéve, ha hozzánk jönnek... Egyik reggel fél hét előtt megszólalt a tűzriasztó a házunkban. Nem kellemes a hangja, nyilván. És ágyból kipattanva nem is egyértelmű hosszú másodpercekig, hogy mi is ez a hang, mit is akar, egyáltalán nekünk szól-e, és akkor most ez komoly-e... Valójában gyors ébredés, mindenki magára kap egy kardigánt, meg az alvósállatait, és irány a lépcső lefelé. Nyilván mi értünk le először, a többiek már rutinosabban cammogtak. De azért azt saccolom, hogy bár nem gyakorló riasztás volt, 50% alatti volt a lakók levonulási aránya...

Nagy ricsajjal meg is érkeztek nemsokára a tűzoltók - mert azért öt percen belül lakunk az állomástól itt is -, palackokkal, feszítővasakkal, sáros bakancsokkal elindultak a lépcsőházunk felé... Ilyen élményünk már volt otthon is, a szomszédgyerek kihívta ránk a tűzoltókat hülyeségből, és mivel egyszerre értünk velük haza, ezért együtt jártuk végig a házat, hogy tényleg nem ég-e valami... Utána napokig takarítottuk a kormos sarat, ami a szőnyegekből nem is jön ki olyan egyszerűen...

De szerencsére már a kapcsolótáblánál rájöttek, hogy valószínűleg az romlott el, és nincs semmilyen tűz. Így 20 perc alatt levonultak, addig még a gyerekek is élvezték a történéseket. Gyorsan haza, reggeli, és még egy kicsi visszabújás az ágyba. Szerencsére még nem kezdődött el a suli, nem kell sehova sietni... 

94 fok árnyékban. Na ja, nekem sem mondott semmit az első napokban, de a Fahrenheitet érdemes gyorsan megszokni, mert itt csak ezt ismerik. És mivel a többség nem is járt még USA-n kívül, ezért tényleg nem tudják átszámolni C-re...

Szóval 34 fok árnéykban. Mit lehet ilyenkor hétvégén csinálni - légkondis bevásárlóközponton kívül? Keressünk egy strandot!

És van is jó pár. Az internetes leírások alapján azonban nagyon nehéz kitalálni, hogy melyik egy medencés kis kiegészítő szolgáltatása valami parknak, és melyik tényleg strand, és melyik egy állomása valami hatalmas és drága szórakoztatóparknak. De azért sok kattogással kitalálhatók a toposzok, mint a lakáshirdetésekben, így vasárnap elindulunk az amúgy is legközelebb lévő strandra, ahol még hullámfürdő is van elvileg!!

Nem olcsó, de éves bérletre van kihegyezve az árazás, ami viszont így augusztusban nem tűnik jó üzletnek. Mármint nekünk, akik ki tudja, mit csinálunk egy év múlva és merre... Mert amúgy az éves bérlet 365 napra szól, tehát benne lenne a jövő nyár is.

Érdekesen takarékoskodtak a karbantartással: fű helyett a medencék körül mindenhol beton, és azon zöld vízálló szőnyeg... Érdekes megoldás, jól felforrósodik a napon, de valóban nem kell nyírni. Viszont a hullámfürdőhöz ingyen nagy uszógumi is jár, mindenki abban ülve élvezkedik, felnőttek is. 

Gyerekek nagy bátran be is vetik magukat, és megyünk a mély víz felé... míg nem ránk sípolnak mindkét partról. Nem szabad beljebb menni!! Mi van?? Nem azért van a medence? Körbenézve leesik, hogy itt a biztonságnak ára van, és a strand menedzsmentje nem kockáztat: a kb. 25 méteres medence körül 5 úszómester áll, és ketten bent a vízben cikáznak. És nem a strandpapucsukat csattogtatják, hanem aktívan figyelnek, és fenntartják a rendet. 

Na de nem azért mentünk, hogy ne ússzunk! Csak sikerült rádumálni az egyik őrt, hogy nézze már meg a kölköket, milyen jól úsznak, és engedje már be őket a mélyvízbe velem! Gyerekek lelkesen mutatták meg, hogy milyen szépen úsznak (Apa legnagyobb büszkeségére), mire kelletlenül bár, de bólintott a kiscsaj, hogy mehetünk.

Kevesek követték a példánkat, pedig láthatták, mi a kulcs. De azért működik ez az ország, mert nem kérdőjelezik meg a szabályokat. Viszont legalább tudják is, hogy pont ezért szükségük is van az ilyen bevándorlókra, mint mi, hogy legyen változás is. Ez a jó egyensúly, valószínűleg egy újabb pont USA-nak.

Utána át a csúszdákra, ahol újabb meglepetés. Minden csúszda tetején és alján is egy vagy több úszómester összehangoltan gardírozza a népeket. Nincs egy kellemes lebukás még a csobbanás után, mert már sivít is a síp, és leállítják az indulókat, mert még ember van a vízben... Kicsit túl van lihegve, de legalább bátran ott hagyjuk a gyerekeket, mert tényleg nem lehet bajuk. :)

Még egy apróság tűnt fel a különbségek tárából: mindenkin szörfnadrág, sokakon pólóval, lányokon egyberuha, szoknyácskás, szintén pólós kiegészítőkkel. Prűd ez az ország, bár nem izgatják magukat különösebben a pár fecskenacis, bikinis vendégen. De monokinit nem láttunk, amúgy kétségtelenül nem is hiányzott.

Tegnap megvolt a gyerekek beiratása az általánosba. Azért válaszottuk lakásnak Arlington-t, mert erre mondják a források egyöntetűen, hogy az USA legjobb public school-jai itt vannak, márpedig itt a körzetesítésnek szabályai vannak a szegregáció elkerülése érdekében. Tehát aki nem lakik itt ténylegesen (ezt különböző kérdésekkel tesztelik), azt lottón sorsolják be a helyiek által be nem töltött helyekre, ha marad ilyen... (És nekem az egyetem egy szép sétányira van át a Potomac-on...)

Első pont egyértelműen az USA-nak: már otthonról sikerült érdemi adatok alapján az interneten áttekinteni az itteni iskolarendszer felépítését, működését, valamint az iskolák egymáshoz képesti helyzetét. Állami és non-profit honlapok sokasága adja közre különböző szempontok mentén az iskolák besorolását, pontos adatokkal, definíciókkal magyarázva a sorrendet. Felvételizők aránya, felmérések eredményei, elköltött összegek, tanár/diák arányok, minden, ami eszünkbe jutott, az valahogy elérhető volt. 

Pl: http://www.apsva.us/aps/site/default.asp

Külön felhívnám a figyelmet a közpénz felhasználás egy kedves kis példájára:

http://www.apsva.us/aps/lib/aps/_shared/SchoolBond.pdf

Láttunk már otthon bárhol hasonló beszámolót, akár választási időszakban, de különösen azon kívül?

Itteni élményeink alapján is jó az iskola, és ráadásul megmaradt public, tehát nincsenek túlcizellálva a dolgok, be kell vinni azért egy-két fogyúeszközt itt is, és jelentősen keveredett a közönség, ami jó.

Felvételi: minden külföldi gyereknek Virginiában - de gondolom máshol is - iskolakezdés előtt el kell mennie az Intake Center-be. Itt átnézik a papírjait, járt-e már suliba, és milyen eredménnyel, vannak-e oltásai, stb. Fontos, hogy minden papírnak meg kell lennie angolul is, de erről az Intake Center honlapján pontos infók vannak, tehát mi kell eredetiben is, vagy hivatalos fordítással, erre fel lehet készülni még otthon. Mi az összes oltást is beadtuk, ami jól jött, mert időt nem kellett itt szánni rá, viszont csak itt derült ki - és ez nem minden államra igaz -, hogy ingyen megkapták volna itt az oltásokat.

Szóval egy órás adatrögzítés után a két gyereket egy-egy pedagógus elvitte egy szobába tesztelni. Első élményük, hogy nélkülünk vanna az USA-ban olyannal, aki nem tud magyarul! Iskolakezdő lányomat majdnem egy óráig, harmadikos fiamat két órán át gyötörték matek, nyelvi és logikai feladatokkal, felmérve tényleges tudásszintjüket. Szerencsére a kölkök már ezt is jól fogták, és nem megijedtek, hanem az első sikerélményüket szerezték azzal, hogy bátran küzdöttek az angollal, és mindketten el is érték, hogy a megfelelő, tehát amúgy következő évfolyamra engedjék őket. Ez tényleg nagy sikerélmény volt, és nagyban oldotta az iskolába menéstől való félelmüket, ami persze azért volt.

Szóval a jó iskola a jó pedagógussal kezdődik (a vizsgáztatók is public school tanítók amúgy), az pedig azzal, hogy itt a legmagasabb a fizetésük az USA-ban. (Relatíve) nagy pénz, nagy foci, ez tényleg ilyen egyszerű.

Eltelt az első hét... Egyelőre nagyon izgalmas, mert még mindenféle alapvető dolgok is szembejönnek, például internet-elérés beszerzése és az eltérő ügyintézési meg fizetési szokások…

Például internet. Minden szolgáltatás megrendelhető interneten, sőt, általában ott olcsóbb, mint ügyfélszolgálaton. Eddig oké. De valójában az interneten bár nagyon szép és tényleg világosan felépített ügyfél kiszolgálás van, az még az online chat-eléssel sem olyan teljeskörű, mint a személyes. És a későbbi élményeim meg is erősítik: a legegyszerűbb telefonon elintézni bármit itt Amerikában. Persze ebben is vannak csalódások - hol máshol, mint a telefonszolgáltatónál... :). De telefon a preferált, bejáratott módszer, az a csúcs. 

De végülis internetet mégis csak a boltban vettem. Miután egy csomagot megrendeltem az egyik nagy szolgáltatónál, ott várakozóba raktak, merthogy aranyos vagyok, de Social Security Number nélkül azért kicsit gyanús is. Egy gyors különeljárással azért megoldják, ne igzuljak - mondta a chaten a kedves barátom, és ebben is maradva leadtam a megrendelést. Ezek után napokig semmi. Hivogattam az ügyfélszolgálatot, na itt például nem sikerült élőhanghoz jutnom órákon át, márpedig én a le nem programozott kivétel vagyok. Végül itt is mgerősítették, hogy most már tényleg átteszik a szerződéskötőkhöz, akik majd hívnak, ha kell még valami papír. Még két napig vártam, semmi.

Ekkor elmentem tévét venni - igen, tudom, minek, de a gyerekeknek jót tesz az angol tanulásban! - egy nagy elekrtmos szaküzletbe. Ott a tévé mellett két stand is állt kábeltévé szolgáltatás rendelés érdekében. A másik nagy szolgáltató képviselője ránk is ugott, én elmondtam, hol tartunk, mire Manuel megnyugtatott, hogy semmi gond, ő segíteni fog. Ami azért volt hihető, mert 10 éve érkezett a Államokba, gyaníthatóan kevesebb jogosultsággal, mint én. És 15 perc alatt összepötyögött a nem publikus felületén egy az általam talált promóciós internet ajánlatnál is 20%-kal olcsóbbat. Szerződés megkötve, helyben, SSN nélkül, 2 nap múlva aktiválják, időpont lefoglalva, mert szerelni kell hozzá. Hogy tovább dícsérjem az ügyfélszolgáltatásukat: kétszer felhívtak az időpont előtt, és géphanggal újraegyeztettem a szerelési időpontot. Így biztosan jókor jött a szerelő, és nem én izgultam jobban, hanem ők. Ez végre jól esett.

Szóval alakul.

Holnap visszük a gyerekeket felvételizni a helyi suliba, minden külföldit felmérnek, és aszerint rakják az amúgy sima public school osztályba. De tesznek mellé külön nyelvi felzárkóztatási programot a felmérés alapján, szintén ingyen…

Meg nekem is péntekig kell elintéznem a beiratkozásomat, úgyhogy nekem is van dolgom az élet sima megoldandó feladatai mellett…

De ha elkezdődik a suli, akkor remélem már több időm lesz órák között írogatni, és beindul a blog! J

Már nem alszunk. Minden a költözésről szól, már a gyerekek is ezzel álmodnak. Egy évre minden megszokottat elfelejthetünk, és rengeteg élményt kívánunk szerezni. Biztos jó lesz, de most az itteni ügyek lezárása, meg az ottaniak elindítása minden idegszálat leköt.

Repülőjegy: oké.

Vízum: oké.

Ottani lakás:... majdnem oké, még bútor és villany nincs ugyan, de címünk már van, az is ad valami biztonság érzetet. Az persze nem biztos, hogy a repülőtérről érkezve be is tudunk majd menni. De hát miért is tudtuk volna elintézni Budapestről, mikor pénzt is alig tudtunk átutalni két hét alatt.

Első lényeges megjegyzés: nem a magyar oldal miatt nem megy! A bérbeadó cég csak money ordert fogad el, az pedig az USA-ban szerezhető be. Megértik, hogy külföldiek vagyunk, de oldjuk már meg...

Végülis némi kis költségért sikerül Certified Check-ket küldeni, azt elfogadták.

Tehát pénz ott, aláírt szerződés, kulcs szintén... :)

Mindegy, innen már kiköltöztünk, éppen csak ma tudunk még itthon aludni, már semmi nem emlékeztett egy meleg otthonra.

Na jó, aludjunk, hajnalban indulás a repülőtérre.